Megyek én is!

Idézet a Dráma az anyaméhben című könyvből:

" Az egyik legborzalmasabb, ami egy emberrel történhet, az az érzés, hogy ikertestvére meghal a szülésnél. A leghíresebb érintett e témakörben Elvis Presley, aki ikertestvérét születéskor veszítette el. Mindez mélyen befolyásolta későbbi életét. ....  Elvishez hasonlóan mindenki nagyon nehezen viseli el ikertestvére, születésükkor bekövetkező halálát. A másik annyira elviselhetetlenül hiányzik, hogy az életben alig okoz valami örömöt. A túlélő ikertestvér egyik része a lehető leggyorsabban meg akar halni, hogy egészen közel kerülhessen a másikhoz. Megtalálni egészünket, egyesülni a másikkal, mindez nem csupán üres metafora, hanem mindennapos valóság."

Talán csak egyetlen dolog íberelheti felül a világból, az életből való elvágyódást: ha már magzatként (és/vagy csecsemőként) megjelenik az anya elvesztésétől (ezáltal a saját halálomtól) való félelem. Nálam, úgy érzem, hogy valami ilyesmi állhatott elő, mert szinte az életem egyetlen célja anyám megmentése.

Ahogy az önismerti úton már többször tapasztaltam, itt is fura paradoxonok jelennek meg. Példának okáért, ha az anyám halála az én halálomat is okozza, akkor nem kellene aggódnom emiatt, hiszen arra vágyom, hogy kövessem az ikertesómat a halálba. De talán épp ez a fajta felállás - a halál utáni vágy és az élni akarás - okozza azt a szűk keresztmetszetet, amiben az életemet eddig tengettem.

Tudattalan önsorsrontás - fogalmazhatnánk így is, amikor a halott ikertestvér utáni elvágyódást említjük. Tudattalan bűntudat is megjelenhet, amikor jól megy a szekerünk, valami sikert elérünk - hiszen ha élem az életemet már az több, mint amit az elveszett másik felem kapott, hát még, ha jól élem az életem, bőségben, szeretetben, sikerekben gazdagon.

Ez azt jelentheti, hogy tudattalanul nem teszek meg mindent azért, hogy jól éljek (jól fizető állásom legyen), hogy jó eredményeket érjek el (pl iskolai tanulmányok), vagy ha valami úton-módon mégis ilyesmi áll elő, akkor mielőbb igyekszem megszabadulni tőle - persze tudattalan működés által vezérelve. 
Pedig hát az elvesztett iker nem kívánja ezt. Elment, mert gyengébb volt. Elment, mert ez volt a sorsa. És ha a fülembe súghatna, akkor valószínű azt mondaná, hogy "Éld az életed! Engedd meg magadnak a jót, a bőséget, a szeretetet! Nem vagy felelős azért, ami velem történt. Ne büntesd magad! Bocsáss meg magadnak!"

Így kezdődött

Életem 48. évének esztendejében, több éves önismereti munkával mögöttem, elmentem egy születés-élmény csoportba. Úgy éreztem, hogy több olyan problémás területe van az életemnek, ami a születésemkor és annak környékén (előtte és utána) hatottak rám, és befolyásolták azt, hogy hogyan viszonyulok dolgokhoz. Talán az aktualitást az adta meg, hogy a kötődéssel éreztem, hogy gondjaim vannak.
A csoport rettentő izgalmas volt. És számomra sok olyan dolgot felhozott, amit az önismereti múltamnak köszönhetően már ismerősként üdvözöltem. Így aztán ez is arra mutatott, hogy igen, ezek a problémák mind a születésem traumáihoz köthetőek.
Itt és most nem részletezném, hogy milyen élményeim voltak, csak volt egy helyzet, amit akkor ott nem láttam át teljesen, s csak később, egy segítő világított rá, hogy egy "halott ikertestvérhez" kapcsolódtam. Mikor ezt meghallottam, akkor csapott belém a villám, mert pár nappal a csoport után álmodtam valamit, amit úgy értelmeztem, hogy - akkor még kérdésként merült fel bennem -, hogy "lehetett egy ikertestvérem?"

Ahogy ezek a dolgok egymás után felmerültek, bevillant, hogy láttam egy ikres témájú könyvet az Ursus Libri kiadó oldalán, gyorsan rá is kerestem, meg is találtam Angster Mária Ikertörténetek című könyvét. Majd pár nap múlva a csoport találkozóján valaki felhívta a figyelmet Alfred és Bettina Austermann Dráma az anyaméhben című könyvére. Mindkét könyvet sikerült beszereznem és elolvasnom (fordított sorrendben). A leírtak még inkább meggyőztek arról, hogy a sejtésem igaz lehet.
Az olvasottak arra indítottak, hogy elkezdjem összegyűjteni az életemben eddig feltárt problémás helyzeteket, az álmaimat, azokat a tulajdonságaimat, jellemző viselkedésmódjaimat, gondolkodási sémáimat, visszatérő erős érzelmi töltetű helyzeteimat - magyarul az összes szarságomat - , ami mögött az elvesztett iker témáját véltem felfedezni.
Miután több oldalnyi anyag gyűlt össze, illetve egy családállítás is arról erősített meg, hogy volt (legalább) egy ikertestvérem, felmerült bennem részben az, hogy megosszam másokkal is azt, amire ráláttam - ezáltal felhíva mások figyelmét is erre az eshetőségre, részben pedig az, hogy olyan emberekkel kerüljek kapcsolatba, akik szintén érintettek ebben a témában.
Szóval erre hivatott ez a blog. Megkérek mindenkit, aki szimpatizál ezzel a témával vagy tud valakit, aki érintett lehet, akit érdekelhet, akkor adja tovább ennek a blognak az elérhetőségét. Köszönöm!